"STAR WAY" asztrológiai programot a Gyakorlati Asztrológia Intézet munkatársai Szergej Kurapov vezetése alatt kizárólag a Star Way Alliance cég számára dolgozták ki, más országok csillagászaival közösen. Ez az óriási munka a sokéves számítógépes asztrológia alapján jött létre.

Gyakorlati Asztrológia Intézet 1995 végén jött létre.

Sz. Kurapov
Sz. Kurapov

A GyAI fő célja az asztrológia támogatása és fejlesztése, a különböző műveltségi területek felől érkező szakemberekkel közös kutatás, valamint az asztrológiai ismeretek minél szélesebb körben való alkalmazása, gyakorlatilag mindenütt, ahol ez valós előnyökkel járhat.

Itt elsősorban az egyén szellemi és fizikai fejlődésére gondolunk, az emberi kapcsolatok harmonikusabbá tételére, valamint a kozmosz és az evolúció törvényeinek tanulmányozására és ismeretére. Az intézet alkalmazott tevékenységi területei a következők: orvostudomány, pszichológia, oktatás, a társadalmi-politikai kapcsolatok harmonikusabbá tétele, történelem, filozófia, művészet, gazdasági előrejelzés, ökológia és így tovább. A munkákat a különböző területeken tevékenykedő, tudással rendelkező szakemberekkel, szervezetekkel és magánszemélyekkel közösen végezik.

Az intézetben egy hasonlóan gondolkodó csapat gyűlt össze, amelynek több éves tapasztalata van a közösen végzett munka terén. Tudással és szakmai ismeretekkel rendelkeznek a területükön.

Az intézet része a Számítógépes Asztrológiai Laboratórium, annak minden fejlesztésével. Négy éven keresztül a laboratórium a moszkvai Központi Asztrológiai Kutatóintézeten belül működött. Módszertani és programeszközök gazdag tárát dolgozták ki.

Az intézet egyik főbb tevékenységi területe a számítógépes programok kifejlesztése az asztrológia, a pszichológia és az orvostudomány területén.

Alapvetően ezek a programok asztrológia területén tevékenykedő szakemberek számára készülnek.

A csillagászati ​​számítások első változata még 1989-ben jelent meg, azóta a program folyamatosan tökéletesedik.

2014-ben az intézet véglegesítette a «STAR WAY» programját. Jelenleg a program tágabb verzióit dolgozzák ki.

Írjon nekünk

We use cookies to understand how you use our site and to improve your experience. By continuing to use our site, you accept our use of cookies, revised Privacy Policy and Terms of Use.

I accept